...húzd közelebb a széked a szakadék széléhez, mondok neked egy mesét...

Lilapulcsis világa

Julie Orringer: A láthatatlan híd

2016. január 16. - Lilapulcsis

hid.jpg

Gyönyörű cím, elképesztően szép borító a lerombolt Lánchídról..csalogató idézet „amit lerombol a történelem, felépíti a szerelem”, mert úgy-e fülszöveget nem olvasunk (az túl sokat elárulna magáról a történetről). Ennyi elég is volt, hogy a vizsgaidőszak ellenére belevágjak egy picivel több mint 600 oldalas könyvbe.

hid3.jpgMutatom hogy néz ki most, a kék cédulácskák jelzik (majdnem) minden pontot, amit megkérdőjeleznék, kivennék a könyvből, vagy csak egyszerűen találtam egy szép gondolatot, szóval nem mind rossz, ami kék.

hid_2.jpg

 

 Ilyen dedikáció után hogy merné azt kijelenteni az ember lánya hogy nem szerette a könyvet? De erre való az álnéven vezetett blog, nem? Ne ijedj meg, nem utáltam, csak ennyire matematikailag felépített szépirodalmi könyvet még életemben nem olvastam..mesélem, mit értek ez alatt.

Az első 150 oldal után szükségét éreztem, hogy utánanézzek az írónőnek. Furcsa megérzésem végül igaznak bizonyult: ez a könyv Julie Orringer első könyve. Az írónőről annyit érdemes még tudni, hogy hivatásos egyetemet végzett író és a könyvét egy, a zsidó közösségtől kapott „ösztöndíj” keretében írta meg. Hogy mindez mit jelent? Julie minimum 3 évig azt tanulta hogyan kell okosan felépíteni egy szépirodalmi művet, hová kell gondosan elhinteni a konfliktust, hogy ha az olvasó figyelme lankadna, nehogy abbahagyja az olvasást. Ezek mellett az ösztöndíj segítette abban, hogy átfogó kutatómunkát végezzen és valószínű motiválta is abban, hogy időben befejezze.

 De: tényleg  robotmunka a könyvírás? Ha ennyire pontosan kiszámítható minden, akkor a közeljövőben már gépek fogják nekünk írni a sikeresebbnél-sikeresebb szépirodalmi műveket? Ettől függetlenül a könyv érdekes, tényleg pontos munkát végzett a zsidó szokások feltérképezésével, a történelmi események hatását pedig néhol elég pontosan vetítette rá a szereplőire.

„Egy évvel később, 1922 tavaszán Horthy Miklós kormányzóna tudomására jutott, hogy király nélküli királyságának két táncos csillaga két olyan zsidó gyerek, akiket ráadásul egy orosz emigráns tanított táncolni."

 Minden amit ír megállja a helyét, de nem egy magyar szemszögéből. Mivel Julie Orringer nem reális tapasztalatokra épít, hanem egy teljesen fiktív történetet kreál, fiktív karakterekkel, nem tud belelátni a lelkekbe, ettől viszont a műve egy gondosan és okosan megírt száraz masina lesz. Egyből felmerült bennem a kérdés (spoiler mentesen), hogy abban a pillanatban, amikor a könyvben elérkezik a történet ahhoz a ponthoz, ahol Magyarország visszakapja az I. Világháborúban elvesztett területek egy részét, a zsidó főszereplőink elkeserednek és csak annyit látnak, hogy Hitler műve mindez.

Szerencsémre el tudtam beszélgetni valakivel, aki talán jobban megérti a zsidó identitást, mint én, és feltettem neki is a kérdést, amit az írónő is meg kellett volna tegyen: a zsidóknak (általánosan) a vallás a legfontosabb identitáselem, vagy a nemzeti hovatartozás. A válasz a nemzeti hovatartozás volt, vagyis a zsidó szereplőnk több eséllyel örült volna a Magyarország elcsatolt részeinek visszaszerzésének, mint rettegett volna Hitlertől – akiről egész a II. Világháború végéig nem is tudták, hogy miket művelt. Ilyen szinten senki sem láthatta előre az eseményeket.

„De soha senki nem mondta, hogy munkaszolgálat, mindenki csak azt az egy gyűlöletes szótagot köpte ki magából: musz. A muszban ugyan olyan az ember, mint a hadsereg bármelyik másik lakulatánál, mondták a századbeli bajtársai. Az egyetlen különbség, hogy itt még a szarnál is kevesebbet ér az ember élete.”

Ettől függetlenül ha csak a történetre összpontosítunk: szerethető. Jól felépített, karizmatikus szereplőket ismerünk meg, akik végig utazzák Európát, így több színteret is láthatunk különböző időközönként.

A szereplőkről még csak annyit, hogy annak ellenére, hogy a cselekménye felöleli a II. Világháborút nem kell számottevő veszteségektől tartanunk. Ez fontos lehet azok számára, akiket ez a tény riasztana el az olvasástól. Julie Orringer is azok közé tartozik aki túlzottan óvja a karaktereit – G. R. R. Martinnal ellentétben.

Összességében egy könnyed, szép leírásokkal tarkított, szerelmi történetről van szó, amelyben fontos szerepet játszik a II. Világháború és a főszereplők felekezeti hovatartozása. Személy szerint nem kötődöm hozzá érzelmileg és valószínű, hogy nem fogom újraolvasni, de nem volt teljesen elpazarolt idő, sok új információt megtudtam a zsidó vallási szokásokról.

 

Kinek ajánlom?  

Ha egy könnyed háborús műre vágysz. Bár ez nem felel meg a 2016-os kihívás 8. pontjának, mert ebben a nők teljesen háttérbe szorulnak.

 

Értékelés:  7,4 pont 

Történet: 8/10

Szereplők: 7/10

Élmény: 7/10

Hitelesség: 7/10

Cselekmény: 8/10

 

A bejegyzés trackback címe:

http://lilapulcsis.blog.hu/api/trackback/id/tr828247574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.