...húzd közelebb a széked a szakadék széléhez, mondok neked egy mesét...

Lilapulcsis világa

Stendhal: Vörös és fekete

2017. április 28. - Lilapulcsis

lilapulcsis_blog_hu_1_1.jpg

Egyik nagy kedvencemről mesélek újra, akire véletlenül akadtam rá egyszer itt, a Pécsi Tudásközpont polcain. Miért véletlenül? Abból az egyszerű okból kifolyólag akadt meg a szemem a vörös, megviselt könyvön, hogy a polcon Steinbeck alatt sorakoztak több példányban. Az élet lehet ilyen egyszerű is könyvválasztás terén. Anyukám tanácsa jutott akkor eszembe, annó, mikor beszabadulhattam nagymamám könyvtárába nem tudtam melyikkel kezdjem, anyukám akkor azt tanácsolta, hogy mindig a legmegviseltebb állapotú után nyúljak, azt biztosan sokszor olvasták, ez a bizonyítéka annak, hogy jó! Könyvtárazóknak külön ajánlom ezt megjegyezni! 

„az igazságot, a kíméletlen igazságot”

Stendhal Danton szavaival indít, nem véletlenül! Bár hajlamosak vagyunk ez első kurta mondatocskán átsiklani, újraforgatva a könyvet összeállt bennem a kép: ennél megfelelőbb mondattal nem is írhatná le az író a könyv szellemét! Aztán lassan bevezet minket a Verriéres névre keresztelt csinos kisvárosba, ahol a könyv végére otthonosan mozgunk mi magunk is, de nem olyan részletességgel festi meg a tájat, mint Jókai, így azok számára is élvezhető, akiknek torkán akadt a nagy írónk stílusa. Stendhalban azt szeretem, hogy elképesztő könnyedséggel mesél, az olvasót a bizalmasának kezeli, így fel sem tűnik, hogy kuncogva olvassuk miként avat be minket a kisváros pletykáiba.

„ A helybeli liberálisok még azt is hozzáfűzik, persze némi túlzással, hogy amióta a levagdosott ágakat Malson káplán viszi ha, a városi kertész ollója jóval nagyobb szigorúsággal nyes.”

Julien Sorel 19 éves, gőgös, félénk, nagyravágyó, szabadulna. Felfogadták nevelőnek de Renálékhoz. És ettől kezdve felborul mindenki szokásos életvitele.

„Mégse becsüljük le Julien teljesítményét: szabados volt, elővigyázatos, okosan képmutató. Az ő korában ez szép eredmény. Hangja és arcjátéka még tökéletlennek bizonyult, de ne feledjük el, hogy falusiak közt élt, távol a nagy példáktól.”

A realista lélektani regény műfaj egyik jeles képviselőjeként fájdalmasan őszintén mutatja meg főszereplője belső világát, gondolatait. Akárcsak Slavici a Moara cu noroc-ban (Jószerencse malma) a felfele törekvésnek ára van, a képmutatásnak is. Julien szenvedését az egész könyvön végig kísérhetjük...pedig nem kellene, hogy így legyen, hiszen többször is választás elé kerül. Maradhatna tisztességes és ugyanakkor szerezhetne pénzt is, de ez neki nem elég. A becsvágy, a megvetés, a belső vívódás eredménye hasonlóan mutatkozik meg, mint Slavici regényében.

Ez tipikusan az a mű, amit letenni nem lehet, hisz az első oldalak után egyből olyan állandó konfliktushelyzetekkel találjuk szemben magunkat, aminek megoldására vágyunk, akárcsak Julien, sietnénk a vége fele. A lezárás viszont feloldozást nyújt!

Összességében azt szeretem a könyvben, hogy végig cinkos módjára bepillantást enged a szereplők lelki világába, tetteik motivációit is láthatjuk, és mérlegelhetünk belátásunk szerint mivel értünk egyet, mit tennénk máshogyan.

Kinek ajánlom?
Ha tetszett Slavici vagy Proust stílusa Stendhal is neked való.

Értékelés: 10
Történet: 10
Szereplők: 10
Élmény: 10
Hitelesség: 10
Cselekmény: 10

Olvastad? Mi a véleményed a könyvről? Oszd meg velünk hozzászólásban.

A bejegyzés trackback címe:

http://lilapulcsis.blog.hu/api/trackback/id/tr112459245

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.