...húzd közelebb a széked a szakadék széléhez, mondok neked egy mesét...

Lilapulcsis világa

Isaac Marion: Eleven testek

2015. január 11. - Lilapulcsis

 Nemrég egy szakításon mentem keresztül, és azt világgá is kürtöltem (http://pulcsisofftopic.blogspot.ro/2015/01/a-konyvmasnapossag-5-stadiuma-kierra.html )

„A világ mindig éppen az, ami, és rajtad múlik, hogyan reagálsz rá.”

Hú!

Egy banánt majszolva kezdtem olvasni…hamar elment tőle az étvágyam, ami jelzi mennyire hitelesen tudja lefesteni egy halott testét. Fogalmam sem volt a témáról és ez benne a legjobb, a cím alapján sosem gondoltam volna, hogy éppen zombikról lesz szó!

És nehogy valakinek tévképzete legyen, ha már a szereplők nem is annyira, a történet ELEVEN! Nagyon is. Pörög és pörgeti az agyad. Szeretem, hogy gondolkodik és olyan témákat feszeget, amik után te is átgondolod az élet apróságait.

Amikor rohansz az utcán megfigyeled az épületeket, az embereket, akik mellett elhaladsz? Értékeled azt, hogy van jövőd, ismered a múltad, és azt teszel a jelenben, amit szeretnél? Vagy élő zombivá váltunk? Megyünk, tesszük a dolgunk, de kihalt belőlünk minden érzés… 

„Ott, az emberiség utolsó védvonalának forró, fehér tetején kinézünk a világunkra – a szélvészgyorsan, reménytelenül, visszafordíthatatlanul változó világunkra, és tovább énekeljük: A világomon semmi sem változtat. A világomon semmi sem változtat.”

Nem tudom ki fordította le magyarra azt a változatot, ami az én kezembe akadt, de minden elismerésem neki, zseniálisan formálta a történetet a hiteles fordítás!

„Ők az árnyak Isten lelakatolt pincéjében.” – milyen szép! Nem?

Annyira felfrissített! Imádom a disztópiákat, de egyre inkább sablonosodnak, az utolsó ember megmenti a világot, előidézi a változást, az utolsó ember szerelmes lesz, az utolsó ember remek harcos tele életerővel és reménnyel…erre Isaac Marion fogja magát és bemutatja a világvégét egy gonosz zombi szemszögéből. Milyen, amikor halott vagy, de mégis a testedben rekedtél?

A történet ijesztő mégis becsempészi a könnyed humort, remeg a gyomrod és nevetsz. Tombol benned az adrenalin, kapkodnád a fejed, de nem tudod levenni a szemed a betűkről és akkor ír egy ilyen mondatot: 

„A rém (csontváz) meg én csak bámulunk egymás szemébe, tapodtat se hátrál egyikünk sem, tekintetem a szemgödrébe szúrom. Én nem pislogok, ő nem is tudna.”

És felnevetsz! A feszültség semmit sem gyengül, de remekül játszik az olvasók érzéseivel. Egyszerre félünk, nevetünk…elszorul a szívünk és kitör belőlünk egy „Ó” amikor egy intimebb pillanatban lessük a főszereplőinket. Természetesen mindezt egyidőben. És ezért imádom :)

Őszinte kis történet, humoros, egyszerű. Végre nem szuperképességű tinik próbálják megmenteni a világot, hanem élő és kevésbé élő igazi lények! Eredetiek, nem tudnak többet mint bárki más, nem harcolnak jobban, mint a társaik, félnek, éhesek, WC-re járnak, fáznak, szeretnek, reménykednek…és mivel nincs minden megoldás eleve betáplálva az agysejtjeikbe GONDOLKODNAK IS:

„– Mármint persze kurva fontos dolog életben maradni – teszi hozzá –, de csak kell, hogy legyen valami azon túl is, nem?” 

Kedves elvtá feleim, nem kell hőbörögni az új stadionok építése miatt…ha elolvasod ezt a könyvet rájössz mennyire fontosak ezek az emberiség túlélése szempontjából, remekül átalakíthatóak menedékké!

„Hátha eljutottak az egyik Stadionig, vagy akár valami fallal körülvett paradicsomba a hegyekben, ahol angyali kórus zengedez a gyöngyházfényű titániumkapuk mögött...” (ez is milyen szép…)

 

Ezennel ki is húztam a listámról a 7. pontot: Egy könyv, amelynek szereplői nem emberek (a főszereplő nem az), de illik még:

3. Egy könyv, amiből filmet forgattak

13. Egy másik országban játszódó történet

35. Egy jövőben játszódó könyv

41. Egy könyv olyan szerzőtől, akitől még nem olvastál semmit

44. Idegen nyelvből fordított

 

Rengeteg idézetet szedtem ki olvasás közben, megosztom Veled azokat, amelyek nem árulnak el sok információt a történetről, így nem leszel veszélyben. nyugodtan olvashatod:

„Csalódott vagyok, de el is bűvöl, hogy sosem tudjuk meg biztosan, hogy hiába a történészek, a tudósok, a költők minden erőfeszítése, vannak dolgok, amiket egyszerűen sosem tudhatunk meg. Milyen volt a világ legelső dala? Milyen érzés meglátni a legelső fényképet? Ki csókolta az első csókot, és vajon jó volt-e?”

„– A világ, amiből ez a történet származik, már rég elpusztult, mindenki halott belőle, de továbbra is megérinti a jelent és a jövőt, mert valaki elég fontosnak érezte ahhoz, hogy megőrizze. Hogy szavakba öntse. Hogy emlékezzen rá."

„a világnak nincsenek szabályai, A szabályok a fejünkben vannak, a közös, emberi tudatunkban. Ha vannak szabályok, azokat mi alkotjuk. És meg is változtathatjuk őket, amikor csak úgy tetszik.”

„Magasan az égen egy magányos seregély röppen át, én pedig fehér kondenzcsíkot képzelek a nyomába, mint odakanyarított aláírást egy szerelmes levélkén.”

„A romos autópálya töltésének lejtős domboldalán a fűben bogarak, madarak imitálják a maguk gyengéd módján a forgalom zaját. Hallgatom a nosztalgikus szimfóniát, és megrázom a fejem.”

Értékelés: 9,4pont

Történet: 10/10

Szereplők: 9/10

Élmény: 10/10

Hitelesség: 9/10

Cselekmény: 9/10

 

 

Creative Commons Licenc
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.

A bejegyzés trackback címe:

https://lilapulcsis.blog.hu/api/trackback/id/tr37063091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.