A magyar kultúra napján a magyar fővárosban lenni kiváltságos állapot. Rengeteg program közül lehetett válogatni, az én döntésem pedig a Magyar Állami Népi Együttes: Magyar rapszódia című előadására esett. Imádom a néptáncot! Táncolni, nézni…majdnem mindegy milyen formában!
A koreográfia magába olvasztotta a különböző magyar régiók legintenzívebb táncait. A rapszódia, mint műfaj jellemzője a zaklatottság, az érzelmek, a gondolatok szenvedélyes hullámzása, a kifejezés szabadsága, ezt elevenítette meg az előadás is! Intenzív táncmozdulatok, bonyolult lábtechnika, a párok kaotikus összefonódása. Szóló performansz, páros, lányos, fiús tánc, minden volt külön, és együtt is. Elképesztően szép volt!
Az élményt tovább gazdagították a gyönyörű, enyhén színpadisított népviseletekben felvonuló táncosok. Arra lettem figyelmes, hogy nem a tökéletes összhangra koncentráltak, hanem igyekeztek megmutatni egy-egy ruha különböző viselési formáit: ki, vagy betűrve, kalappal, kucsmával, szalaggal vagy egyszerűen, díszek nélkül.
A tragédia árnyékában az előadás egy perc megemlékezéssel és egy gyönyörű siratódallal indult, amelyet a tiszta hangú énekes adott elő. Sajnos a nevét nem találtam meg, pedig éneke végig kísérte a műsort, néha pedig a szemek csak rá irányultak, amíg a táncosok pihentek vagy átöltöztek. Egy-egy jelenet összekötőjeként a hegedű, és a cimbalom virtuózok szórakoztattak.
A táncosokról sok információt nem találtam, a Magyar Állami Népi Együttest 1951-ben alapították, feladatául azt tűzte ki, hogy a magyar nyelvterület néptáncát és népzenéjét életben tartsa, és színpadi formában adja tovább. És valóban, a fiúk-lányok nem csak táncban jeleskedtek, gyönyörűen énekeltek is mellé, miközben ropták! Az „életben tartást” nem hiába emeltem ki, a közönség soraiban alig volt fiatal! Miért?
Az előadás az elmúlt években, az együttes műhelyében készült koreográfiák tematikus válogatásából állt össze, ahogy már említettem a legintenzívebb jelenetek forrtak össze a szemünk előtt. Azoknak, akik szeretnék minél több táj jellegzetes táncát megnézni a hasonló előadásokat ajánlom. DE! A néptáncaink ennél többet is képesek kifejezni! A következő előadásuk a Naplegenda, amelyben tánccal mesélnek el egy történetet, a hasonló produkciók is remek élményt nyújtanak.
Kedvcsinálónak: https://www.youtube.com/watch?v=JqKhtpCKCl8
Akiknek köszönhető a remek este:
Zenei rendező: Kelemen László
Szerkesztő, rendező-koreográfus: Mihályi Gábor
Zenekarvezetők: Pál István, Radics Ferenc
Tánckarvezető: Kökény Richárd, Harangozó Gyula-díjas
Asszisztensek:
Borbély Beatrix
Jávor Katalin
Varga Péter
Művészeti vezető: Mihályi Gábor, Harangozó Gyula-díjas, EuróPAS-díjas